Megjelentek az előadások kivonatai

Megjelentek az előadások kivonatai

Megjelentette a Google az előadások listáját (bár ezek inkább amolyan “beszélgetések” voltak) és rövid összefoglalóikat, amelyeket ők maguk készítettek ezek során (az enyémről éppen Susan írta ezeket a jegyzeteket, az alábbi linken is ezek olvashatók).

Az enyém a “Layers in Google Earth” (Rétegek a Google Earth-ben) címet viseli, mivel leginkább olyasmikről volt szó benne, hogy

 

  • egyrészt miképp lehetne megjeleníteni interaktívan a SketchUp rétegeket a Google Earth-be exportált modelleken (ez meglehetősen technikai jellegű téma, de valójában kihatással lehetne az alábbiakra is)
  • másrészt ha már ez technikailag megoldható, miképpen lehetne ezt úgy felhasználni, hogy az egyes épületek jelenlegi formája mellett (a légifotók esetében már alkalmazott “történelmi réteghez” hasonlóan) azok korábbi “változatai” is megjelenhessenek, vagyis hogyan válna lehetségessé a régmúlt korok, a régészeti-történeti fejlődés bemutatása akár egyes épületeken, akár egész városokban.

Hát, majd meglátjuk, mi lesz ebből az egészből. Pécs igen alkalmas volna egy ilyen “fejlesztés” kipróbálására.

Szóljon hozzá!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>