Megjelent a SketchUp 8
Mint ahogy a Google SketchUp 3D BaseCamp 2010 “unkonferencián” végre nyilvánosan is bejelentették, megjelent a SketchUp legújabb, 8-as verziója! A SketchUp 7.0 immár másfél évvel ezelőtti, majd a 7.1-es verzió nagyjából egy évvel ezelőtti megjelenése után végre itt a legfrissebb. Elsősorban az ingyenes felhasználók dolgát könnyítették meg számos újdonsággal, de a Pro változat használói is találhatnak maguknak kedvükre való eszközöket mind a SketchUp-ban, mind a LayOut-ban.
Alább olvasható egy-két “újdonság”, amelyeket ebben a verzióban vezettek be (mivel magyar nyelvű verziója nincs a programnak, az elnevezéseket az eredeti, angol nyelven és dőlt betűvel írom).
SketchUp 8
- Location - azaz “helymeghatározás”.
Eleddig a Google Earth (Google Föld) programmal együtt kellett a SketchUp-ot használni a helymeghatározáshoz és a (fekete-fehér) képek, valamint topográfia importálásához.
Ez mostantól fogva sokkal könnyebbé és egyszerűbbé vált, mivel a Google Térképet integrálták a SketchUp-ba, és rögtön az alkalmazásból tudjuk a lehető legnagyobb felbontású képet és topográfiát importálni a SketchUpba színesben és egyben a topográfiára vetítetten (“projected texture”), ami azt jelenti, hogy bármi változtatás szükséges rajta, a kép szépen a helyén marad.
File > Geo-location > Add Location… - Igloo Camera tool – azaz “kunyhó kamera” a PhotoMatch eszközzel készült modellek esetében, amikor több PhoptoMatch kép van a modellben, az ezekkel való könnyebb és gyorsabb modellezés érdekében.
Camera > Image Igloo - Solid tools – azaz mindenféle, más programokból ismert “boolean”eszközök tárháza:
- Outer Shell tool (azaz “külső héj” eszköz, amely megkönnyíti a Google Earth-re való modellezést) az ingyenes SketchUp-hoz;
- továbbá Trim, Union, Intersect, Split és Subtract tool (“körülvág, egyesít, metsz, szétválaszt és kivon“) a SketchUp Pro változatához.
Tools > Outer Shell, illetve Solid tools
- A Scene-szerkesztő panelben most apró bélyegképeken láthatjuk az egyes kameraállások képeit. Vigyázat, komolyabb méretű modellek és sok scene esetében meglehetősen hosszasan frissíti a SketchUp 8 ezeket a bélyegképeket, mikor először megnyitunk egy olyan fájlt, amelyik még nem volt soha SketchUp 8-ban megnyitva! Ezután már nincs ez a késleltetés…
- Ugyancsak a Scene-ek esetében lehetőseég van a tulajdonságok együtt való szerkesztésére.
- A Style panelen belül most szaggatottra állíthatjuk azokat az éleket, amelyeket a felületek amúgy kitakarnak. Kissé lelassítja a teljesítményt (tőlem személy szerint ezt elhagyhatták volna, de az építészeknek biztos jól jön. Egy gótikus székesegyház egész jól mutat így…)
- Ugyancsak a Style panelben most a PhotoMatch képekhez előtérképet (foreground photo) állíthatunk. Ez nem ugyanaz, mint az eddigi vízjel, mert a PhotoMatch után egy paranccsal rávetíthetjük a textúrát a modell felületeire. Némi kísérletezgetést igényel; ez is a Google Earth-höz való integrációt segíti leginkább.
- Sketch Axes (vs. Global Axes) – amennyiben egy “group”-nak (csoport) vagy komponensnek más a tengelye, mint az éppen aktuális, globális tengelyrendszer, a szerkesztés közben a SketchUp automatikusan a group/komponens tengelyeihez igazítja a globális tengelyeket ezzel jelentősen megkönnyítve a modellezést szerkesztés módban.
Na EZ nagyon hasznos kis változtatás! - DXF/DWG export/import – az új SketchUp már tudja az AutoCAD 2010-es verzióját is kezelni (a SketchUp 7 az AutoCAD 2007-et tudja exportálni/importálni).
Fontos, hogy az ingyenes verzióból már a 7.1-ben kivették a DWG/DXF importot és jelenleg egy plugin segítségével lehet importálni, de ennek a támogatását a SketchUp 8-cal megszünteti a Google, úgyhogy akinek az élete függ a SketchUp ingyenes változatának a használatától, az a világért se törölje le a 7.1-es (vagy korábbi) verziót; a 8-as verzió szépen fog mellette futni (én vidáman futtatom az 5, 6, 7 és 8-as változatokat akár egyszerre). - Beépítették a “Building Maker”-t (“Épületmodellező“) a SketchUp-ba, és immár anélkül lehet ilyen modelleket készíteni, illetve SketchUp-ban tovább szerkeszteni, hogy elhagynánk az alkalmazást.
- Mostantól fogva (a Windows redndszeren) el lehet menteni az eszköztárak helyzetét, így ha hozzáadunk valamit (vagy átméretezzük az ablakot) és összekutyulódnak az eszköztárak, egy menüelemmel (vagy gyorsgombbal) vissza lehet álltani az elmentett állapotot (nekem csak egyszer sikerült kifognom rajta a tesztelés soran, pedig gyötörtem eleget).
Elméletileg, ha újabb elemet adunk hozzá, az eleve nem épül be a “dokkolt” eszköztárak közé, hanem középen “lebegve” várja, hogy szépen elhelyezzük (és magunk kutyuljunk össze mindent). - Sang-et felváltotta Susan.
LayOut 3
- A LayOut a legújabb verziójával immár képes DWG/DXF formátumban exportálni a dokumentumokat.
- Ugyancsak újdonság, hogy a LayOut 2.1-es verzióban bevezetett lineáris méretezés (dimensions) mellett a LayOut 3- tud szöget is méretezni (angular dimension).
- A különböző vonalstílusok esetében most már nem csak a vonalvastagságot, hanem a szaggatott vonalak szaggatásának a mértékét is lehet méretezni.
- Végül egy precíziós mozgatási eszköz segítségével tizedmilliméterre pontosan lehet az egyes elemeket mozgatni és egymáshoz igazítani.
A Pro verzió ára $ 495, korábbi verzióról váltás esetén $ 95. Az ingyenes verzió természetesen továbbra is ingyenes. Letölthető itt.



Nagyon hasznos kis ismertető, köszönöm
G.
Hat EN koszonom, igazan. Mikor hazaerkezem, igyekszem a fontosabb dolgokrol nemi peldakkal, magyarazattal is szolgalni (es bocs az ekezetekert epp kulfoldon vagyok).
Sziasztok!
Érdekelne, hogy van e valamilyen magyarítása sketchup proginak?
Szia Géza!
Sajnos nincs.