3D rekonstrukció
A SketchUcation Magyarország Kft egyik fő tevékenysége különböző régészeti objektumok (elsősorban épületek, épületegyüttesek) háromdimenziós rekonstrukciója főként értelmezési, információnyújtási céllal a nagyközönség számára – bár kétségtelen, hogy a modellezés során gyakran komoly tanulságokat vonhatnak le a kutatók is.
A modellekről fotorealisztikus renderelés során képek, filmek, interaktív bejárások készülnek, amelyek aztán tovább segítik az adott történelmi kor megértését, illetve akár a korszak játékos megismerését is főként gyermekek, fiatalok számára.
Az alábbiakban látható néhány példa ebben a kategóriában.
Előadás: Régészeti emlékek háromdimenziós rekonstrukciói
2013. június 12. (szerda) 18:00, JPM Régészeti Osztály.
Régészeti feltárásokon sok esetben kerülnek elő épületmaradványok. Az ismeretanyag feldolgozásának egyfajta módja az épületek virtuális rekonstrukciója, amely által laikusok számára is megismerhetővé és érthetővé válnak az ásatásokon előkerülő romok. A JPM Régészeti Osztálya ezennel tisztelettel meghívja a kedves érdeklődőket a fenti előadásra.
Előadó: dr. Pozsárkó Csaba. A részvétel díjtalan.
TovábbA pécsi világörökség 3D-ben
11 éves a pécsi világörökség - ezzel kapcsolatosan az Örökségház nagyszabású programokat szervez gyermekek és játékos kedvű felnőttek részére. November 12-én, du. 14:00 rától meglepetés a Cella Septichorában!
TovábbCella Trichora
Tóth Zsolt (JPM) ásatása során újabb szenzációs, ókeresztény sírkamra és felette lévő kápolna került elő a pécsi Rózsakert vendéglő területén. A méretében és alakjában szinte teljesen a korábban ismert Cella Trichorát "utánzó" épület alapfalai, valamint a sírkamra teljes területe került napvilágra a 2010-es ásatások során. A feltárások 2011-ben is folytatódnak, és nem kérdés, hogy sikeresek lesznek - a kérdés csupán az, mi lesz a legújabb ókeresztény temetői épület (a Világörökség része) sorsa.
TovábbKözépkori lakóházak
2009. során történt a pécsi Kossuth téren az azóta már elkészült, többszintes mélygarázshoz kapcsolódó, megelőző régészeti feltárás. Az ásatásokat a Janus Pannonius Múzeum részéről Tóth Zsolt vezette, de a munkába külső szakértőként a visegrádi Mátyás Király Múzeum középkoros régésze, Buzás Gergely is bekapcsolódott. A munkák során több ókori és középkori emlék mellett két, későközépkori lakóháznak is előkerültek az alapjai, illetve a hozzá tartozó pincék. A kőalapozás felett...
TovábbElőadás: Pécsi régészeti objektumok 3D rekonstrukciója
2011. február16-án, este 6 és 8 óra között előadást tartok a Márton Áron Szakkollégiumban (Pécs, Rácvárosi út 70.)
Az előadás egy sorozat része, amelyet a Balassi Intézet szervez az NTP-OKA-VII-40 Pályázat támogatásával.
TovábbKésőrómai őrtorony
Minden évben egy hetet Dunaszekcsőn töltök, ahol a Lugio napokat megelőző gyermektáborban különféle foglalkozásokat tartunk a táborlakó gyerekeknek. Ezekben a táborokban rendszeresen részt vesznek a “Legio Brigetio” (pontosabban a legio I Adiutrix) hagyományőrző egyesület “katonái” is. Tavaly a fejükbe vették, hogy megépítenek egy későrómai őrtornyot Gönyű határában (bár a helyszín még bizonytalan, úgyhogy változhat). Velük kezdtem el még Dunaszekcsőn, 2010 nyarán megmodellezni...
TovábbEgyetemtörténeti Kiállítás
2010. november 17-én megnyílt az évek munkájával kialakított Egyetemtörténeti Kiállítás Pécsett, a Klimó Könyvtár földszintjén. A PTE Egyetemi Könyvtára által megrendelt 3-dimenziós modelleket én készítettem, míg a modellekből az animációkat a H2G2 Kft renderelte. A projekt lényege az volt, hogy rekonstruáljuk Pécs XIV. századi állapotát – pontosabban elsősorban azokat az egyházi intézményeket, amelyekben nagy valószínűséggel valamilyen oktatás folyt. Bár a Nagy Lajos alapítású egyetem (a...
TovábbÜdülőszálló
Forbát Alfréd egyik nagyszabású terve volt az Üdülőszálló (Hotel Kikelet) terve. Ha megfigyeljük a vázlatrajzai és tervei alapján készült tömeg-rekonstrukciót, rögtön észrevehető, hogy csupán részleteiben különbözik attól amely végül is (nem az ő tervei alapján) megépült. Forbát terve valamivel nyitottabbá teszi az épület déli homlokzatát az íves lépcsővel és a nyitott terasszal. Néhány kép a 3D tömbrekonstrukcióról. A rekonstrukciót Forbát Alfréd tervei és vázlatai alapján a Janus...
TovábbBálványi-ház
Forbát Alfréd Pécsett több családi házat is tervezett, így többek között az úgynevezett “Balványi-házat” is. Munkája során gyakran több tervet, vázlatot is készített, így ennek a háznak is van több változata. A végül megépült változat egyszintes (plusz az egyik oldal felé alagsora van), de a vázlatok közt szerepelt több kétszintes megoldás is. Az itt látható, 3D rekonstrukcióról készült képek ezek egyikét mutatják be. A rekonstrukciót Forbát Alfréd tervei és vázlatai alapján a Janus...
TovábbZehmeister-ház
Forbát Alfréd Pécsett több családi házat is tervezett, így többek között az úgynevezett “Zehmeister-házat” is. Munkája során gyakran több tervet, vázlatot is készített, így ennek a háznak is van több változata. A végül megépült változat egyszintes (plusz az egyik oldal felé alagsora van), de a vázlatok közt szerepelt több kétszintes megoldás is. Az itt látható, 3D rekonstrukcióról készült képek ezek egyikét mutatják be. A rekonstrukciót Forbát Alfréd tervei és vázlatai alapján a Janus...
Tovább
